my content

Hirdetés

2011. június 14-én elhunyt Gyertyán Ervin magyar író

Hosszan tartó betegség után életének 86. évében 2011. június 14-én elhunyt Gyertyán Ervin Balázs Béla-díjas filmkritikus, író, József Attila-kutató, műfordító - tájékoztatta testvére, Veress Mariann szerdán az MTI-t.


Gyertyán Ervin szinte az utolsó pillanatig dolgozott, egy regénybe fogott bele, amelynek egy részletét a Tekintet című folyóirat közölte. A kézirat befejezésére már nem jutott ideje - közölte Veres Mariann. A halál a Mazsihisz Amerikai úti Szeretet kórházában érte az alkotót, több hetes betegeskedés után.


1925. november 22-én született Budapesten Grünbaum Ervin néven. 1943-ban érettségizett, majd beiratkozott a pesti egyetemre. 1947 és 1949 között a párizsi egyetemen tanult; tanári oklevelet szerzett. 1950-től a Népszava munkatársa, 1953-tól rovatvezetője, 1955-től főmunkatársa volt. 1958-tól a Filmvilág rovatvezetője; 1975-ben a Gondolat Könyvkiadó főszerkesztő-helyettese, 1975-től a Magyar Filmtudományi intézet főmunkatársa, 1979-től a Magyar Televízió, 1984-től a Magyar Filmintézet osztályvezetője. 1977-től a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (Fipresci) alelnöke, majd 1981 és 1985 között elnöke volt.


Mintegy húsz kötete jelent meg, köztük öt szépirodalmi mű. Legnagyobb sikerét a Szemüveg a porban című, 1975-ben megjelent regényével érte el. Több műve foglalkozik József Attilával, gyűjteményes kötetekben láttak napvilágot társadalmi, művészeti, tudományos írásai. Jelentős publicisztikai tevékenységet folytatott a Népszabadság, a Kritika, a Valóság, az Élet és Irodalom hasábjain.


Munkáját 1981-ben József Attila-díjjal, 1997-ben Balázs Béla-díjjal, 2001-ben Aranytoll díjjal, 2005-ben Komlós Aladár-díjjal, 2008-ban Tekintet díjjal, 2010-ben Demény Pál-emlékéremmel ismerték el.


Temetéséről később intézkednek.


Dátum: 2011.06.15
Hírforrás: MTI


Évfordulónaptár:
Június 14 - Események - Évfordulók


Vissza az előző oldalra


0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

A bejegyzés ellenőrzés után kerül be!

Hirdetés