my content

Hirdetés

1979. július 20.-án született Fehér Miklós magyar válogatott labdarúgó

Fehér Miklós


1979. július 20.-án született Fehér Miklós magyar válogatott labdarúgó, a Benfica 25-szörös válogatott magyar csatára.





Fehér Miklós Fehér Miklós a Győr saját nevelésű játékosa, az ETO színeiben mutatkozott be a magyar élvonalban.
1997 végén, tizennyolc évesen igazolt Portugáliába, a nagymúltú FC Porto csapatába.
A kezdőcsapatba azonban nem fért be, így két kisebb csapatban is szerepelt kölcsönjátékosként.
Mind a Salgueirosban, mind pedig a Bragában is meghatározó emberré tudott válni.
Ezt követően visszakerült a Portóhoz, ahol a 2001-02-es szezonban a juniorok között készülhetett és játszhatott, mert nem akarta meghosszabbítani szerződését.
Egy év bizonytalanság után a magyar csatár a nagy rivális Benficánál kötött ki, ahol több-kevesebb játéklehetőséget kapott.
Az utóbbi időkben egyre kevesebbet, ezért ismét éppen klubváltás előtt állt.
Fehér Miklós huszonöt alkalommal szerepelt a magyar válogatottban - debütálására már portugál légiósként került sor -, ezeken a találkozókon hét alkalommal volt eredményes.
Bár a keretnek immár évek óta tagja volt, mégsem sikerült kiharcolni az állandó tagságot a nemzeti együttes kezdőcsapatában.
Portugáliában egyszeres bajnoknak és kétszeres Szuperkupa-győztesnek tekinthette magát.
24 éves korában a Guimaraes elleni bajnoki mérkőzésen váratlanul összeesett, s az orvosok már nem tudtak segíteni rajta.


Forrás:
Nemzeti Sport


2004. január 25.-én hunyt el.


Klubjai:
Benfica, FC Porto, Győri ETO, Salgueiros, Sporting Braga



Évfordulónaptár:
Július 20 - Események - Évfordulók


Vissza az előző oldalra


0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

A bejegyzés ellenőrzés után kerül be!

Hirdetés