my content

Március 8 - Nemzetközi nőnap


Nemzetközi nőnap


1909-ben az Amerikai Szocialista Párt február 28-át tette meg nemzeti nőnappá, s 1913-ig e napon tartották az ünnepet. Az 1910-ben Koppenhágában megtartott II. Nemzetközi Szocialista Nőkongresszuson a német Clara Zetkin javasolta, hogy évente rendezzenek világszerte nőnapot.


Nemzetközi nőnap

A Nemzetközi Nőnapot 1914-ben tették március 8-ra a New York-i textilmunkásnők 1857-es sztrájkjának - más források szerint egy New York-i gyárban 1908-ban e napon bekövetkezett tűzben meghalt 129 munkásnő - emlékére. A legtöbb országban ekkortájt erősödtek föl a nők követelései szociális-gazdasági jogaik kiszélesítésére, a foglalkoztatásban, a bérezésben érvényesülő hátrányos megkülönböztetésük megszüntetésére.

A nemzetközi nőnapot először 1911. március 19-én ünnepelték meg Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban. A tüntetéseken, felvonulásokon sok férfi is részt vett, s akkoriban a nők választójogának megszerzése kapott kiemelt hangsúlyt. (Finnországban a nők már 1906-tól szavazhattak, Oroszországban 1917-től, Németországban 1919-től, a franciaországi és az olaszországi nők azonban csak a II. világháború végétől, a belgák 1958-tól, a svájciak 1971-től, a portugálok 1976-tól, liechtensteini nők csupán 1984-től.)

Magyarország a nőnapi felhíváshoz először 1913-ban csatlakozott, amikor az Országos Nőszervező Bizottság röplapokat osztott. A következő évben, 1914-ben már országszerte rendezvényeket szerveztek. A Rákosi-diktatúrában a nőnap ünneplése kötelezővé vált.


Az ünnep a részint elért eredményeknek is köszönhetően sok helyen elvesztette politikai tartalmát és jelentőségét, s jobbára virággal, apró ajándékokkal ünneplik. Igaz az Egyesült Államokban 1963-ban hoztak törvényt a nemek azonos fizetéséről, de a férfiak még ma is lényegesebb jobban keresnek. A nemek között az Európai Unióban is mutatkozik bérkülönbség, noha 1975-ben irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést, ezért 2009 márciusában az Európai Bizottság kampányt indított a nemek közötti bérszakadék megszüntetéséért. Magyarországon az azonos felkészültségű, azonos munkakörben dolgozó nők 8-11 százalékkal kapnak kevesebb fizetést, és ez a különbség a gyermekek számával egyre nő: egy kétgyerekes nő már 25 százalékkal kevesebbet keres, mint egy azonos beosztásban dolgozó férfi. A világ számos pontján még rosszabb a helyzet.

Sok helyütt e napon a nők elleni erőszakkal szemben emelik fel szavukat civil szervezetek, mert véleményük szerint a családon belüli erőszak, a munkahelyi szexuális zaklatás, a prostitúció áldozatait a jog nem védi kellően, és e cselekmények elkövetői továbbra is jórészt büntetlenül maradnak. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet ezért azt követeli, hogy állítsanak fel egységes és erős női ENSZ-ügynökséget, amely biztosítaná, hogy a nők a világ minden részén a gyakorlatban is élvezhessék jogaikat.


Évfordulónaptár:
Március 8 - Események - Évfordulók


Forrás:
MTI


Vissza az előző oldalra