my content

Hirdetés

Szeptember 29 - A kávé világnapja


A kávé világnapja




A kávé világnapjának megtartása az egyik legnépszerűbb élvezeti cikket, a kávécserje (Coffea) terméséből készíthető sötét színű, élénkítő hatású italt hivatott népszerűsíteni. Nem tudni biztosan, hogy honnan és mikor indult el a kávé előtt tisztelgő kezdeményezés, annyi bizonyos, hogy 1983-ban Japánban már ünnepelték. Innen terjedhetett át az Egyesült Államokba, ahol 2005-ben még Nemzeti Kávénapnak nevezték, 2009. október 3-án azonban a Southern Food and Beverage Museum New Orleans-ben meghirdette a kávé világnapját. Ma már a világ sok országában ünneplik, de ahol nem ünneplik, ott is sokan fogyasztják rendszeresen a koffeint tartalmazó, kesernyés ízű italt.


A kávészemek serkentő hatásának felfedezéséhez több legenda is fűződik. Tény, hogy a kávécserje Etiópiában őshonos, a pörkölt, őrölt kávéból készített ital fogyasztását pedig - a fennmaradt dokumentum szerint - pedig Jemenben jegyezték fel először. A kávéivás szokását a szufi rendek virrasztásain részt vevő vallásgyakorlók terjeszthették el a 15. század második felében. A társasági kávéfogyasztás élvezetére a muzulmán országokban kávéházakat hoztak létre.


A kávézás szokása Európába a 17. században érkezett meg, az első európai kávéház, a La Bottega del Caffé 1624-ben nyílt meg Velencében. (Kevesen tudják, hogy az olasz kávé kultúrtörténetéhez egy kicsit a magyarok is hozzájárultak: a magyar származású Francesco Illy (Illy Ferenc) fejlesztette ki a kávé vákuumos csomagolását, valamint a presszókávé-automata elődjét.)


Bár a kávé (Coffea) növénynemzetség sok fajt számlál, csak két faj terméséből készítenek kávét: az arab kávéból (Coffea arabica) és a robuszta kávéból (Coffea canephora). A kávéitalok ezernyi változata a termőhely adottságai, a kávébab minősége, a pörkölési módok, az elkészítési receptek (pl: kávé-víz arányának változtatása), főzési módok (kotyogó, kávégép, stb.) és adalékok számtalan kombinációjából születik meg.


Az ínyencek (és gazdagok) a nehéz, testes, krémes, enyhén karamell- és föld ízű Kopi Luwak kávékülönlegességre esküsznek. A világ legdrágább kávéja a cibetmacska ürülékéből készül. Az indonéz szigeteken őslakos cibetmacskaféle, a maláji pálmasodró a kávéfák tetején él, táplálékul a legérettebb, pirosló kávébabot fogyasztja. A kávészemek végighaladnak az állat bélrendszerén, közben fermentálódnak (hasonlóan a kávé úgynevezett nedves erjesztése során végbemenő enzimatikus emésztéshez), majd megjelennek az állat ürülékében. Ezt összegyűjtik, kinyerik belőle a kávét, megpörkölik, majd ízesítik. Kávéfogyasztóként még sokan nem kóstolták, de hallhattak róla a 2007-es Bakancslista című amerikai filmben, mint a milliárdos Edward Cole (Jack Nicholson) kedvenc kávéjáról.


Évfordulónaptár:
Szeptember 29 - Események - Évfordulók


Forrás: MTI
(2014. szeptember 29)


Vissza az előző oldalra


0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

A bejegyzés ellenőrzés után kerül be!

Hirdetés