my content

Hirdetés

1964. szeptember 22.-én a New York-i Broadwayn bemutatták a Hegedűs a háztetőn című amerikai musicalt


1964. szeptember 22 - Hegedűs a háztetőn



masata7 YouTube csatornája


1964. szeptember 22.-én a New York-i Broadwayn bemutatták a Hegedűs a háztetőn című amerikai musicalt.


A Hegedűs a háztetőn (eredet cím: Fiddler on the Roof) egész estés, Oscar-díjas amerikai zenés film, amelyet 1971-ben mutattak be. A Sólem Aléchem Tóbiás, a tejesember című regénye alapján 1964-ben New Yorkban bemutatott, majd világszerte nagy sikerrel játszott, azonos című musical filmváltozata.


1964. szeptember 22-én mutatták be elsöprő sikerrel a New York-i Broadwayn, az Imperial Theater színpadán a Sólem Aléchem regényéből adaptált, Joseph Stein által színpadra írt musicalt, Jerry Bock zenéjével, Sheldon Hernick szövegkönyvével, és Zero Mostel főszereplésével.


1966. december 21-én, Anatevka címen adták elő először európai színpadon, Amszterdamban, majd Londonban is a musicalt, 1967-ben pedig Tokióban is nagy sikerrel játszották. A musical több mint négy évtizede sikerrel jelenik meg a világ színpadain, New Yorkban és Londonban is folyamatosan játsszák.


Magyarországon 1973-tól a Fővárosi Operettszínházban Bessenyei Ferenc színpadi játéka tette emlékezetessé a musicalt, és különösen népszerű volt előadásában a Ha én gazdag lennék (If I Were A Rich Man) című betétdal. 1986-ban nagylemezen is megjelentek a magyar előadás zenei betétei. A felújított Szegedi Nemzeti Színház is ezzel a darabbal nyitotta meg az épületet és az évadot 1986. október 10-én Sándor János (rendező) színpadra állításában Király Levente A Nemzet Színésze főszereplésével. 1996 óta folyamatosan játssza a darabot a Madách Színház, Huszti Péter és Dunai Tamás főszereplésével. 2010. március 12-től látható a darab a Vígszínházban, Hegedűs D. Géza és Reviczky Gábor főszereplésével.


Az 1960-as évek végére a musicalnek nagy sikere volt szerte a világ színpadain, ezért 1969-ben Norman Jewison felkérést kapott a musical megfilmesítésére. A főszereplőt, Tevjét alakító színész kiválasztásakor a rendező hazardírozott, amikor választása a londoni színpadokon a címszerepet játszó, izraeli Hajím Topólra esett, szemben a musicalt világhírnévre vivő Zero Mostellel. A külső helyszíni felvételeket javarészt Horvátországban – Mala Goricában és Lekenikben – forgatták, a stúdiófelvételekre a buckinghamshire-i Pinewood stúdiókban került sor.


A film a legjobb film és férfi főszereplő Golden Globe-díját nyerte el 1972-ben. Az ugyanabban az évben megrendezett 44. Oscar-gálán három Oscar-díjat nyert el: a legjobb operatőri, film zeneszerzői és hangmérnöki munkának járót, de további öt kategóriában nevezték az alkotógárdát (legjobb film, férfi főszereplő, férfi mellékszereplő, látványtervező, rendező).


Történet:
A 20. század első évtizedében játszódó történet egy ukrajnai, zsidók és oroszok lakta faluban, Anatevkán játszódik. A főszereplő, Tevje, a szegény tejesember és asszonya, Golde egy tradicionális világot képviselnek, amelyben a férfi, az apa szava a döntő, s az értékrendet e hagyományos családeszmény, a zsidó közösség és vallás előírásai határozzák meg.


Tevjének azonban van öt leánya, akik már a modern, 20. századi világot személyesítik meg, amelyben a személyes érzelmek előbbre valóak a tradicionális-vallási eszméknél. Tevje a házasságközvetítő Jente segítségével igyekszik kiházasítani idősebb leányait, ám azzal kell szembesülnie, hogy ellenszegülnek a szülői akaratnak. Szüleik generációjával szembemenve, a feléjük áradó megvetés és kiközösítésük árán is, vágyaiknak megfelelően veszik kezükbe életük irányítását. A legidősebb lány, Cejtel a szegény szabóhoz, Mótelhez megy nőül, noha apja a gazdag, de idős mészárosnak, Lazar Wolfnak ígérte a kezét. A kisebb nővérek hasonlóan öntörvényű döntései feldúlják a szülőket, s hagyományaikkal, zsidóságukkal való számadásra ösztönzik őket. A családi fészket előbb Hódel hagyja el, aki egy kijevi marxista zsidóval, Percsikkel köti össze életét. Tevje összeomlását a harmadik lány, Hává döntése idézi elő, aki egy orosz legénnyel, Fegykával házasodik össze. Mindeközben a helyi zsidó közösségnek szembe kell néznie a történelemmel is: a mind erőteljesebb antiszemitizmussal, a népük ellen irányuló megmozdulásokkal, pogromokkal és végül azzal, hogy vagyonukat hátrahagyva kell elhagyniuk őseik földjét, Anatevkát.


Forrás:
Hegedűs a háztetőn – Wikipédia


Évfordulónaptár:
Szeptember 22 - Események - Évfordulók


Vissza az előző oldalra


0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

A bejegyzés ellenőrzés után kerül be!

Hirdetés